KOCSIS ZOLTÁN-KELEMEN BARNA - Hommage a Fritz Kreisler

BMC CD 250

KELEMEN BARNABÁS –
KOCSIS ZOLTÁN

Hommage à Fritz Kreisler

1. Tambourin chinois, Op. 3
2. Chanson Louis XIII et Pavane
(in the style of Louis Couperin [1626-1661])
3. Allegretto (in the style of Luigi Boccherini [1743-1805])
4. Dvořák-Kreisler: Slavonic Dance, No. 2
5. Balogh-Kreisler: Dirge of the North
6. Liebesleid
7. Liebesfreud
8. Schön Rosmarin
9. Syncopation
10. Rondino on a Theme of Beethoven
11. Dvořák-Kreisler: Indian Lament
12. Marche miniature viennoise
13. Dvořák-Kreisler: Humoreske, Op. 101, No. 7
14. La Gitana (Arabic-Spanish Gypsy-Song from the 18th century)
15. Gypsy Caprice
16. Tchaikovsky-Kreisler: Andante cantabile, Op. 11
(from the Quartet in D)
17. Toy Soldier’s March
18. Recitativo und Scherzo-Caprice, Op. 6
19. Heuberger-Kreisler: Midnight Bells (Der Opernball)
20. Caprice viennois, Op. 2
21. Praeludium und Allegro (in the style of Gaetano Pugnani [1731-1798])

Kelemen Barnabás – hegedű
Kocsis Zoltán – zongora (1-17, 19-21)

Fritz Kreisler (1875-1962) alighanem ma is elégedett lenne művei fogadtatásával. Bár több operettet, számtalan dalt, sőt egy vonósnégyest is írt,
sohasem állította magáról, hogy nagyjelentőségű zeneszerző; ennek ellenére óriási mértékben járult hozzá a hegedűrepertoár szélesítéséhez,
átirataival, feldolgozásaival, közreadói munkásságával és – nem utolsó sorban – eredeti műveivel is. E kis darabok némelyike elkészülte után
szinte pillanatok alatt ért el óriási népszerűséget, megjelenve a kor majd’ minden jelentősebb hegedűsének műsorán Ysaÿe-tól Elmanig, Szigetitől
Heifetzig, Vecseytől Zimbalistig. Ideális ráadás-számok lévén egyes előadók számára a hegedű-szólóestek szinte kötelező befejezését, a
desszertet jelentették, más részről meg szinte kínálták magukat a gyermekéveit élő hangrögzítés általi megörökítésre; a tízes évek derekától
úgyszólván rendszeressé váltak Kreisler műveinek ismételt felvételei a különböző hanglemezkiadó cégek stúdióiban, a leghangsúlyosabban
magának Kreislernek közreműködésével. Se szeri se száma azoknak a hangfelvételeknek, amelyeket 1904-től 1941-ig a hegedűsök
„dollárkirálya” az akkori legnagyobb hanglemezgyárak számára készített. Kreisler megejtő hegedűhangja, különleges vibrátója, a jó ízlés
határát soha nem áthágó portamentói első kézből idézik fel a bécsi szecesszió varázsát, a zeneileg is bábeli Monarchiát, az utolsó békeéveket,
amelyekben a század vitathatatlanul legjelentősebb zenei remeklései születtek. E kis – néha nagyobb – darabok egyszerre jelentik a fin de siècle
és a századelő, tehát a zenetörténet egyik legérdekesebb szakaszának különleges „jegyzetblokkját”, éppúgy reflektálva a kor jellegzetességeire,
mint ahogy a maga idejében Liszt Ferenc átiratai, parafrázisai is visszatükrözték a barokktól saját koráig terjedő időszak stílusjegyeit, jellemzőit.
Nem csoda, ha népszerűségük túlélt korszak-, stílus- és szemléletváltásokat.
Sokoldalú muzsikus lévén Kreisler kitűnően zongorázott is, bár ezzel a képességével nem állt egyedül: Enescu, Heifetz, Grumiaux és még sok
más hegedűs is magas fokú zongoratudást mondhatott a magáénak. Kreisler azonban közöttük is kivételes helyet foglal el darabjainak roppant
magas igényű zongorakíséreteivel, amelyek túlnyomó többsége igen komoly technikai tudást és művészi hozzáállást feltételez. Első olvasatra
kitűnik, hogy ezeknek a zongoraszólamoknak a szerzője maga is pianista, legalábbis olyan szinten, hogy saját fiziológiai és auditív élményeivel
hitelesíthesse a leírt hangjegyeket. Zongoraszólamai távol állnak a blattolási anyag fogalmától, igen alapos és sokrétű felkészülést igényelnek
pusztán a zongorista részéről is. Szinte egyetlen darabja sincs, amiben a kíséret ne lenne a legpontosabban, legminuciózusabban kidolgozva. A
zenekari gondolkodásmódot idéző faktúrák sosem válnak játszhatatlanul nehézzé; ám a zongorista nem kerülheti el a komoly, sőt a rendszeres
kísérletezéstől sem mentes munkát.
Hosszan lehetne még taglalni a Kreisler által lefektetett kíséretek jellemzőit, értékeit, különlegességeit, amelyek mögött nem csak kivételes
hangzásérzék, de szilárdan megalapozott pianista tudás is áll. Semmiféle felsorolás nem pótolhatja azonban a legdöntőbb érvet, a csakis
hangzásában megvalósulható hiteles előadást, a művek akusztikai élménnyé tételét. Ilyen aprólékos kidolgozottság – magától értetődően –
a legnagyobb mértékben megérdemli a komolynál is komolyabb munkabefektetés árán létrejövő szöveghű előadást, sőt azon túlmenően a
sajtóhibák, illetve a nyilvánvaló elírások gondosan végzett hallgatólagos javítását.
(Kocsis Zoltán kísérőszövegének felhasználásával)